MagamOn — dalszöveg

A napok mennek, a verzek késnek,
a világ terhe, szorozd meg néggyel.
Mindenki híres lenne, ha nem kéne tenni érte,
szeretne mennybe jutni, de meghalni érte félne.
Igazad volt, Csíkó, a sorok nem írják meg magukat,
ha nem vetem papírra, ki énekel angyal dalokat?
Rég nevettem nagyokat, csakugyan,
a millió is kevés, régen elég volt egy Bakugan.
Sodor az élet a semmibe lefele,
magamat keresem kietlen helyeken.
Nemek és igenek, zavaros vizeken evezek,
szólok, ha valamit meglelek.
Veletek ellentétben az évek megedzették
a kicsinyke szívemet,
érzékeny hitemet, naív kis fejemet,
de sok, ami sok.

Hogyha hozzád szólok, én csak tanítani akarok,
a napokon javítani és egy kicsit magamon.
Nem maradok sokat, talán nem is csoda, hogy
magamalatt vagyok, le-fel kapcsolgatom magamON.

Lefel kapcsolgatom magam, haver.

Mintha kicseréltek volna, mikor siker ért,
a tinta megszáradt a lapon, mire ideért.
Mélyről jövök, haver, nem gyakran süt ide fény,
lelkem ragyog, belevakul az, aki benéz.
Az élet nehéz, nem lehetsz nem merész,
későn fekvés, korán kelés,
nem ért meg az, aki henyél.
Ez az enyém, az én időm,
lehet, hogy kevés,
de a felismerés jön, mint chips után az arcon kelés.
Nem hagyom magam, hogy megtörjön a rabiga,
vastag lesz a tárcám, úgy fogom hívni, hogy Fatima.
Slágerek, nem ékszerek, ha azt mondom, hogy platina,
annyi aranylemez, ami nem fér be a zaciba.
Pacsi, spanom, légy büszke arra, aki vagy,
ne azt nézd, amid nincs, csakis azt, amid van.
Ne hagyd, hogy a gondok magukkal lerántsanak,
mutasd meg a világnak, hogy a java még hátra van.

Hogyha hozzád szólok, én csak tanítani akarok,
a napokon javítani és egy kicsit magamon.
Nem maradok sokat, talán nem is csoda, hogy
magamalatt vagyok, le-fel kapcsolgatom magamON.